2010. április 30., péntek

Alapműveleti Matematikaverseny

Jól szerepeltek tanulóink az április 14-én megrendezett alapműveleti matematika verseny megyei fordulóján, melynek eredményeit tegnap tették közzé. Ennek a versenynek a célja, a tanulók számolási és kalkulációs képességeinek mérése, tudásuk összevetése, évfolyamonként.

2010. április 29., csütörtök

Összetörve

   Első autómat diplomaosztóra kaptam szüleimtől, egy Polski Fiatot, más néven kis Polskit. Sokféle gúnynévvel ellátták ezt a kisautót, mint például nyuszibusz, vagy egérkamion, egy azonban biztos, ennek az autónak igazi egyéni kisugárzása van. Nagyon szerettük a járgányt, éppen ezért roppant bosszús voltam, amikor egy türelmetlen és felelőtlen sofőr miatt összetörtem.

2010. április 28., szerda

Esztelen száguldozók

    Tegnap ismét elszállt egy autós a 67-es úton, Somogyaszaló és Kaposfüred között. Kirepült az autóból két fiatal férfi, amikor járművükkel felborultak kedden délután a Deseda előtti kettős kanyarban, a dombtető előtt. A sofőr és utasa megsérültek, egyikük állapota súlyos.

2010. április 27., kedd

Kulturált vitát!

“Ha vitatkozol, dühöngsz és ellentmondasz, néha győzöl, de hiú siker lesz, mert sohasem szerezted meg az ellenfeled jóindulatát. ” (Benjamin Franklin)  
   Nem a mi iskolánkban történt a dolog, de megtörténhetett volna nálunk is, lehet, hogy tudtomon kívül volt is ilyen. Biztosan nem egyedi eset, sajnos hallottam már hasonlókat korábban is. Szülők vitája az osztályteremben!

2010. április 25., vasárnap

Reneszánsz élménycsoda, Bikal

Április elején megnyitotta kapuit Bikalban egy Reneszánsz élménybirtok, amely nem pusztán látványosságként tűnik ki, hanem változatos közösségi, és családi programokat is kínál.

2010. április 24., szombat

A mozgás szeretete

   Tegnap nem írtam, így ma bepótolom az elmaradásomat, ráadásul ez a téma szorosan követi az előzőt, mozgássérült előadónk ihlette. Miután Gábor, a kerekesszékes vidám és szimpatikus fiatalember megtartotta beszámolóját, kérdezni is lehetett tőle. A kérdések között felmerültek a sporttal kapcsolatosak is. Ő táncolt -persze székkel együtt-, és gyakran asztaliteniszezik. Tud úszni, és nem zárkózik el semmi elől, csak legyen aki segít neki, és megtanítja.

Esélyegyenlőség

“A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.” (Amby Burfoot)
   Legutóbb kicsit megszidtam a felső tagozat tanulóit, most jónak látom ezt kompenzálni, megérdemelnek egy nagy dicséretet is. Tegnap az Esélyek háza meghívásából elmentünk a megyeháza üléstermébe, ahol egy különleges előadásban részesültek diákjaink.

2010. április 22., csütörtök

Mozivilág



   Ma délután moziban voltunk a felső tagozat tanulóival. Ilyenkor azt gondolná az ember, hogy milyen jó a kísérő pedagógusnak, a gyerekekkel együtt pihenhet filmnézés közben. Akkor mitől vagyok minden ilyen alkalommal sokkal fáradtabb mint egy szokványos délutánt követően? Erről itt egy kis ízelítő.

2010. április 21., szerda

Védett világ

   Április 22, a Föld napja. Holnap lesz, ezért szólok róla már a mai napon. 1970-ben ismerték fel először, hogy bolygónk nagy bajban van, ekkor jelölték ki jelképesen ezt a napot arra, hogy kiemeltebb szinten is foglalkozzanak a védelmével. 1990-óta hazánkban is ünnepeljük. Ünnepeljük? Nem ünnepelni kell, tenni kell érte!

2010. április 20., kedd

Hiányzó társak

   Hol vannak ők, akik gyermekkoromban még oly sokan voltak, hogy tele volt velük az ég? Merre cikáznak villámként a magasban kis villásfarkú barátaim, otthonunk legközelebbi szomszédai? Miért nem hallom már kedves reggeli csicsergésüket, mikor végre felpattannak álmos szemhéjaim? Áprilistól szeptemberig mindig az ő lágy és dallamos énekük verte ki szemünkből az álmot, ébredés után vidáman köszöntöttek. Most csend van.

2010. április 19., hétfő

Cserépállatkák


Mint említettem, Enci újabb vicces és nagyon kedves figurákat készített, a tegnapi este során. A parafa emberkéket most apró cserépből, és papírból álló állatkák követték, történetesen egy gekkót, és egy macit gyártott. Nagyon aranyosak lettek, nekem a gekkó különösen bejött, a macikat pedig minden mennyiségben szeretem!

Bakancsosok

   Tegnap már említettem, szombaton az időm nagy részét a szabadban töltöttem el, hetedikeseimmel mentünk túrázni. Egy hétig esett előtte az eső, így többször aggodalommal gondoltunk bele a közelgő programba, ám az égiek végül megkönyörültek, és nagyon kellemes időnek örvendhettünk.

2010. április 18., vasárnap

Dugó, fadugó

   Egy kis kreativítással hihetetlen jópofa dolgokat lehet készíteni gyakorlatilag filléres dolgokból, ami nem csak a gyerekeknek, felnőtteknek is sok örömet okozhat. A képen látható figurák például pezsgős parafa dugóból készültek, Enci kezének munkáját dicsérik.

Hal a horgon

   Vulkáni hamufelhő ide vagy oda, minden ezzel kapcsolatos intelem ellenére, sokan töltötték szabadidejüket a szabadban szombaton, köszönhetően a szép időnek. Csaknem egy hetes esőzés után, a napfény kivonzotta az embereket a szobából. Jómagam is túrával töltöttem a nap nagy részét tanítványaim társaságában, majd hazatérve fűnyírással folytattam. A túráról mindenképpen meg fogok emlékezni, előbb azonban egy pecás siker van soron.

2010. április 16., péntek

Csodálkozzunk?

   Olvasom a cikket, 12 százalékkal esett vissza az üzemanyag iránti kereslet Magyarországon. Hűha! Ezen most csodálkozni kéne? Lassan 100 forinttal fizetek többet a benzin literjéért, mint egy évvel ezelőtt, és még nincs csúcson az ára. Majd nyár közepén nézzük meg, akkor mibe fog kerülni!

2010. április 15., csütörtök

Beetetés

   Érdekes cikket találtam az egyik hírportálon, ami nagyon már meg sem lepett, sőt, tovább erősített abban a hitemben, hogy a különböző élelmiszergyártó cégek folyamatosan hülyeségekkel traktálnak minket, a reklámokban elhangzó állításokkal jól beetetnek minket. Az igazság az, hogy soha nem tudhatjuk, mit is eszünk valójában!

2010. április 14., szerda

A Chef


   Herr Ludwig, avagy Lajos bácsi oldalára az interneten találtam rá. Egy jó kedélyű, vidám fazon szakácsköntösben, teli ötletekkel.
Bemutatkozásként mindjárt elárulja magáról, hogy nem egy hagyományos "hapsi", akinek élete mindig a konyha körül forgott. Mottója is beszédes: adj többet az embereknek, mint amennyit kérnek, és azt tedd jószívvel.

Energia(löket)

   Pár héttel ezelőtt, az iskolánkban üzemeltetett elvileg gyümölcs, gyakorlatilag mindenes automatában energiaitalt fedeztem fel, amire azonnal lecsaptak a felsős tanulók. Jól működő lityi-lötyi lehetett, mert anélkül, hogy én közeli kapcsolatba kerültem volna vele, engem is felpörgetett állapotba hozott, kapásból plafonig emelkedett a vérnyomásom miatta. Intézkedtünk a dolog ügyében, azóta szerencsére nem találkoztam vele.

2010. április 13., kedd

Mecs(extrém)

   Hiába, ha valamit elkezd az ember, nehezen tudja abbahagyni, így van ez az emlékek folyásával is, egyszerűen csak özönlenek, ha belekezdünk egy kis nosztalgiába. Volt osztályom kapcsán jutott eszembe egy nagyon élvezetes napunk, amit egy ökoturisztikai parkban töltöttünk el az Árpádtetőn, a Mecsekben, Pécstől 2 km-re.

2010. április 12., hétfő

Az első osztályom

    Ma mindenki a politikával, a választásokkal van elfoglalva, tele van vele az emberek feje, erről szól a blogális világ, beleértve az általam olvasottak nagy részét is. Nem mondom, hogy nekem nincs a zsigereimben, de úgy gondoltam akkor sem ezzel foglalkozom, hanem egy sokkal kellemesebb emléket idézek fel. Tegnapi bejegyzésem során szót ejtettem arról az osztályról, ahol pályafutásomat elkezdtem, majd rám törtek a velük kapcsolatos emlékek.

2010. április 11., vasárnap

Tanítványból lett barátok

   A témát az ihlette, hogy pénteken ismét meglátogattak az iskolában 3 évvel ezelőtt elballagott tanítványaim, idén már sokadik alkalommal. Ez önmagában természetesen nem nagy dolog, másokkal is gyakran megesik. Velük azonban kicsit más a helyzet, a régi tanár-diák viszonyon túl, mára már sokkal inkább barátoknak tekintjük egymást. A képeken is ők láthatók, egy közös délutáni programon, valamint egy teljesítménytúra teljesítése közben.

2010. április 10., szombat

Kalmár László Matematikaverseny

   2010-ben 39. alkalommal kerül megrendezésre a Kalmár László Országos Matematikaverseny. A versenyen az általános iskolák 3.-8. osztályos (más iskolatípusok megfelelő évfolyamú) tanulói vehetnek részt. A megyei fordulók már lezajlottak, ennek ünnepélyes eredményhirdetését 2010. április 9-én tartották a marcali Kulturális Központban. Iskolánk diákjai itt is eredményesen szerepeltek, hasonlóan a Zrínyi Ilona Matematikaverseny-
hez, ahol már az országos döntőn is túl vagyunk.

2010. április 9., péntek

A vad szeszélyes, és a békés szépséges

   Barátaink meghívásának eleget téve jutottam el múlt nyáron először, egyik igencsak szép és látványos határmenti folyónkhoz úgy, hogy azzal kicsit meg is ismerkedhettem. Ismét rájöttem akkor, hogy mennyi szépség és felfedezésre váró izgalom leledzik kis hazánkban, ami mellett hajlamosak vagyunk lustaságból elmenni. 

2010. április 8., csütörtök

Birkózó lányok

    Kicsik a lányok, de erősek! Ismét egy nagy sikerről számolhatok be. A birkózó diákolimpia szabadfogású leány és korcsoportos fiú kategória, országos döntőjét rendezték március 26-27-én Szentesen. Iskolánk tanulói közül, a II-III. korcsoportos leányok között a 27 kg-os súlycsoportban Kiss Krisztina 4.c (KASI), a 45 kg-os súlycsoportban pedig nővére, Kiss Alexandra 5.a (KASI) lépett szőnyegre.

Mezei futóverseny eredményei

    A mezei futás régóta népszerű a somogyi iskolások körében, emlékszem amikor én voltam általános iskolás, akkor is évente vehettünk részt rajta, akkor még a cseri parkban. Idén is rengetegen neveztek a mezei futó diákolimpia Somogy megyei döntőjére, amit március 30-án rendeztek meg, ezúttal a kaposvári városi sportcsarnok mellett kijelölt pályán.

2010. április 7., szerda

Válasszunk!?

   Azzal kezdeném, hogy a szünetben, hála a magasságosnak, eltűnt az iskola elől a plakáttartó transzparens, így az a veszély, amiről egy korábbi írásomban panaszkodtam, most megszűnt. Ennek nagyon tudok örülni! Nyakunkon azonban a vasárnap, egyre jobban nyomja vállunkat a teher, és a döntés súlya. Itt a választások ideje, amit sokan reményekkel, még többen szkeptikusan várnak. A címben is nem véletlenül szerepel a felkiáltó, és a kérdőjel együtt, ezzel sokak véleménye fogalmazódik meg. Menjek? Ne menjek? Van értelme ennek az egésznek?

2010. április 6., kedd

Doktor úr

   Ahogy ígértem, továbbra is próbálkozom összegyűjteni a nálunk rendszeresen megforduló csodaszép és hasznos madárfajokat, kicsit bemutatom őket. Ma délután sikerült a nagy fakopáncsot, másik nevén tarkaharkályt lencsevégre kapni, így róla írok pár sort.

Országos siker!

   Korábban, legelső blogbejegyzésem során már beszámoltam arról, hogy iskolánk tanulói milyen sikerrel szerepeltek a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján. Ennek köszönhetően kapta meg a Kisfaludy, a város és a megye legeredményesebb iskolája címet Szita Károly polgármester úrtól, valamint Gelencsér Attilától, a megyei közgyűlés elnökétől. A tavaszi szünetben lezajlott az országos forduló is, melyen versenyzőink a következő helyezéseket érték el:

2010. április 5., hétfő

Locsolkodjunk!

    Reggel korán ébredtem. Felpattantak szempilláim, és máris finoman suttogtam párom fülébe a versikémet.  Hangos sikonyálással folytatódott a dolog, mely nagyon nem hatott meg, csak kicsit.....

2010. április 3., szombat

Gólya úrfi

    Kérem szépen, ameddig apunak haláli jó napja volt, addig nekem állati munkás. Húsvéti ünnepek ide vagy oda, a szokványos készülődés helyett kihasználtam a verőfényes szép időt, és belefogtam az udvar átrendezésébe, szebbé tételébe. Nem mintha nem lenne így is nagyon igényes, de évről-évre mindig alakítunk egy kicsit rajta, szeretek vele büszkélkedni. Ezzel azonban nem akarok untatni senkit, helyette egy újabb madárvendégünkről számolok be.

Húsvétra

Bíró András: Ez a húsvét

Ez a húsvét olyan ünnep,       
fák, virágok megzsendülnek,     
mintha húznák-vonnák őket,       
oly sebesen, gyorsan nőnek.

2010. április 2., péntek

Türelemgyakorlat

    “Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra. Isten ébren virraszt.” (Victor Hugo)
   Senki ne gondoljon semmi különösre, ezt a gyakorlatot az élet hozza magával. Ma délelőtt néhány rutindolgot, apróságokat kellett elintéznem, ehhez képest elég nagy önuralomra volt szükségem a megvalósításhoz. Péntek délelőtt, fizetésnap, hosszú hétvége előtt, vasárnap húsvét. Mindezekbe a dolgokba bele sem gondoltam addig, míg át nem éltem a kalandos pillanatokat.

2010. április 1., csütörtök

Április bolondja


   Eljött április elseje, a tréfák ünnepe, amikor megengedett egy-két füllentés és beugratás. Április bolondja a népszokás szerint az, akit ezen a napon rászednek, a bolondját járatják vele.

Rozsdafarkú

   Ma korán reggel keltem, és mindjárt az udvaron kötöttem ki egy kis ásás miatt. Enci kollégáinak ígértünk fügebokrokat, amiket frissen akartam kiszedni, ezért nem oldottam meg tegnap este a feladatot. Szerencsémre nagyon tiszta tavaszi idő volt, bár a tegnapi esőzés nyomán vízcseppek lógtak mindenhol, és a fű is erősen harmatosnak bizonyult. Mindez azonban nem zavarta a rozsdafarkú madárkáinkat, akik már a párzás idejében lehetnek, olyan szépen kergetőztek folyamatosan az udvarunkban.